Kontinensek, ízek, illatok
2012.10.09. 21:43
Aki rendszeresen sétál Budán a Városmajor utca Jakobinusok tere felőli részén, az tudja, hogy az utca kis üzletei az utóbbi években rendszeresen váltották tulajdonosaikat. Egy-két kivételtől eltekintve – a régiségkereskedő, az ecsetbolt vagy a fotósbolt – az üzletek rendre kinyitottak, majd pár hónap múltán kénytelenek voltak lehúzni a rolót. Aztán üresen állt az üzlethelyiség, majd jött egy újabb kereskedő és kezdődött minden elölről. Az egyik ilyen kis boltocska viszont lassan egyéves fennállását ünnepelheti.
AlQraini Óla és férje, Ayman 2011 októberében nyitotta meg fűszerboltjukat az utca elején. A bolt közelében található a férj gyrosos étterme is. A fűszeres vállalkozás elindítása előtt az ételek elkészítéséhez az alapanyagokat arab országokból kellett behozatniuk. Óla az otthoni főzéshez is rendszeresen ezekből az élelmiszerekből használt. Látták, hogy idehaza nehezen beszerezhetőek a különleges fűszerek – így adta magát az ötlet, hogy belevágjanak, és megnyissák a „Különleges élelmiszerek” boltját.
Óla eredeti szakmája szerint szociális munkás. Mielőtt 2003 decemberében Magyarországra került, Jordániában élt. Már nálunk ismerkedett meg férjével, aki rövidesen feleségül is vette. A családi vállalkozásban ügyintézőként dolgozott, majd végül 2011 őszén lett a fűszerüzlet vezetője és egyben eladója.
– Nagyon féltem az elején. Piackutatást nem végeztünk, hogy kell-e a magyaroknak egy ilyen bolt. De most már nyugodtan kijelenthetem, kellemes csalódás volt a bolt nyitása. – kezdi történetét mesélni szinte tökéletes magyarsággal.
Óla meglepetésére a boltba betérő vendégek sokmindennel tisztában vannak. A szezámkrémet nem szezámkrémként kérik, hanem az arab megnevezést használják, ez a Tahina. Számos esetben nem kell elmagyarázni, hogy egy-egy fűszer mire való, szinte mindent tudnak. Bejönnek, a polcról leveszik a megfelelő árukat és fizetés után távoznak. Természetesen azért előfordul olyan vásárló, aki rákérdez egy adott fűszerre, tanácsot kér a felhasználását illetően – ilyenkor Óla szívesen elmeséli, hogy az ételízesítők mely országból származnak és mire valók. Sőt, receptet is szívesen ad hozzá.
Aprócska bolt, de a választék lenyűgöző, a hangulat pedig roppant egyedi. Két oldalt szinte a plafonig érő polcrendszer, roskadozik az árubőség alatt. A világ minden részéről találhatunk itt fűszereket, ételízesítőket: a kínai, japán fűszerek és teák mellett jól megférnek az olasz szárított ételek, és nem vesznek össze az arab, libanoni, illetve török fűszerekkel. A bejárati ajtó mellett pedig rengeteg féle aszalt gyümölcs tornyosul. Mint kiderül, nem kell a fél világot bejárniuk azért, hogy a vevőiknek ekkora választékkal szolgálhassanak: az árukat egy bécsi ellátó központból hozzák.
Közben vásárló érkezik a boltba. Látszik, hogy visszatérő vendég – tudja minek hol a helye – céltudatosan válogat: különböző magokat, illetve vörös lencsét vásárol kimérve. Miután a vásárló távozik, Óla folytatja:
– Előfordul, hogy különleges kéréssel fordulnak hozzám. Elmondják, mit szeretnének és én megpróbálom beszerezni azokat. Számomra nagyon fontos, hogy a lehető legjobban kiszolgáljam a vásárlót.
Egyik vevője fekete sót kért tőle. Ez egy indiai fűszer, melyet a szokásos só helyett használhatnak azok, akiknek sószegény étrendet követnek. Nem káros az emberei szervezetre, a hagyományos sóval ellentétben nem tartalmaz nátriumot. Egy másik vevő pedig indián dohányt keresett az üzletben. Ez nem más, mint egy nikotinmentes cigaretta, melyet dohánylevél helyett különböző gyógynövényekkel töltenek meg. Szintén egy egészséges termék – főleg a dohányzásról leszokó embereknek.
Ismét betér egy vásárló. Édesgyökeret, hétfűszer-keveréket vásárol, majd távozásakor megkérdezi, hogy becsukja-e a nyitott ajtót.
– Nem kell, köszönöm! – válaszol Óla, majd felém fordulva egy kis vásárlócsalogató trükköt mesél:
– Nem hajtom be az ajtót. Csak ha nagyon rossz idő van. Így sokkal szívesebben betérnek a vásárlók. Meglátják a nyitott ajtót, bejönnek szétnézni és legtöbb esetben akkor már vásárolnak is. Ilyen egyszerű.
A következő pillanatban feláll és a szárított gyümölcsös polchoz megy. Az egyik dobozból kivesz valamit, majd odaadja nekem.
– Kóstold meg. Mangó. – elkezdem kóstolgatni, ízlelni a szárított mangót, amely tényleg nagyon finom (szerencsére van összehasonlítási alapom, ismerem az igazi fán termett mangó ízét). Miközben eszegetem, Óla folytatja egy rövid történettel:
– Egyszer egy vásárló azt mondta, hogy a közeli piacon 10-15 forinttal olcsóbban hozzá lehet jutni az üzletünkben is kapható kimért magvakhoz, mint a kesudió, a mogyoró, vagy a mandula. Erre én adtam neki egy marékkal, és kértem, hogy hasonlítsa össze ízében a két terméket és döntsön: az ár a fontosabb vagy a minőség. – meséli, majd büszkén hozzáteszi – A vevő visszajött és az én készletemből vásárolt!
Óla szerint fontos, hogy mindig friss magvakat és aszalt gyümölcsöket áruljon. Hetente lecseréli a polcon lévő árut, mert szem előtt tartja a frissességet. Két hét elteltével visszaviszi a kereskedőhöz és lecseréli azokat új termékre. Ha például a mogyoró nem ropog vagy „nedves”, akkor már bizony nem esik olyan jól. Sőt! Teljesen más ízt adhat a terméknek, ha túl sokáig áll a polcon.
A mindennapos kereskedelem mellett megrendelésre ajándékkosarakat, díszcsomagokat is összeállítanak. Leginkább olyan szülők keresik meg őket, akiknek a gyermekeik tej- vagy egyéb termékre érzékenyek – és mondjuk nem kaphatnak csokoládét. Így az édességet gyümölcsökkel, magvakkal, ízesített házi mézzel pótolják.
Beszélgetésünk végeztével újabb vevő érkezik a boltba. Búcsút veszek. A bejárat előtt őrködő két elefánt mintha integetne az ormányával a távozó vendégnek. Viszlát. Kint az utcán még hosszú ideig érzem az orromban a bolti fűszerek kellemes illatának egyvelegét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.